...kérünk minden kedves olvasónktól. Itten bizony ha tetszik ha nem vélemény lesz formálva, sőt, mi több, elvetemült, züllött tínédzserek lévén, véleményünk le is lesz írva. És bizony nem mindenkinek fog ez tetszeni. Lesznek akik megsértődnek, akik elégetik, akik tagadják, akik elköltöznek, lesz aki ignorálja, olyan is akad majd aki széttépi, aki kritizálja, aki félredobja, aki ’kicikizi’ és aki kiátkoz minket. Mert itt meg lesz mondva, rá lesz mutatva, le lesz fényképezve, ki lesz parodizálva, le lesz írva versben, mesében, esszében, tanulmányban, cikkben, rímekkel vagy rímek nélkül, helyenként egy-két művészi elemmel, allegóriával, alliterációval, metaforával, mégpedig az hogy milyenek vagyunk. Feketén-fehéren. Nemelferdítve, nem elhallgatva. Kritikusan és önkritikusan. Nem fogjuk szeretni azt, ahol butaság van. Ahol igénytelenség burjánzik. Ahol felszínességet találunk. Ellentétben kedvelni fogjuk azt, ahol gondolkodnak, kreatívkodnak, ahol kritikusak, ahol művészkednek, kulturálódnak, olvasnak, írnak, zenélnek. És talán egy kávéskanálnyi szerencsével lesz, aki elgondolkozik. És arra gondol majd, lehet, hogy valahol megveszekedett lelkecskéink mélyén, esetlegesen igazunk lehet. Persze nem táplálunk hiú reményeket. Ha csak két embert késztetünk arra, hogy elgondolkozzon önmagán, már megérte.
Kedves olvasóink. Önök most egy újságot blogot tartanak a kezükben. Csodálatos egy dolog. Össze lehet gyűrni, lehet belőle papírhattyút, hajót, csákót hajtogatni. Széttéphető, összekenhető. Vagy, végső esetben, akár el is lehet olvasni. Jó, jó. Tudomén, hogy olvasni ám nemkúl. Merthát, kijaza hülyegyerek aki azzal tölti az idejét, hogy a betűket szavakká és mondatokká formázza, mikor a tévében celebek vannak a dzsungelben és akcentussal beszélű varázsló is ugrál? De, talán mégis jó lenne kipróbálni, a változatosság kedvéért. Mert talán nem is olyan borzalmas. Fiataloktól van, akik szeretnék bebizonyítani, hogy igenis, van még igény a kultúrára. Van még fiatal, akit érdekel mi történik körülötte, és nem csak nézőként akar szerepelni, hanem megmondja mit gondol. Merthát azt szabad, a szólásszabadság vagy mi jogán. Amiért harcoltunk, mikoris? Nem, nem a negyvennyolcban. Ötvenhatban meg hatvannyolcban meg nyolcvankilenceben. Most már nem kell érte harcolni, mindennapi kenyerünk. Hát akkor használjuk ki. Kellemes olvasást kívánok. És mégegszer, elnézést.
.j.a.
